KARMA Vallási Közösség Egyesülete
Dzsainizmus
A KARMA Vallási Közösség Egyesület a dzsainizmus tanításaival szimpatizál. A dzsainizmus hazánkban kevéssé ismert, ám jegyzett és elismert, ősi indiai vallás, melynek követői eredetileg a hinduizmusnak a Kr.e. 6. századra eltorzult, az alapelveket figyelmen kívül hagyó gyakorlatával szemben határozták meg magukat. Tagadták a kasztrendszer létjogosultságát, nem fogadták el a Védákat szent iratoknak, és elvetették az istenek tiszteletét; átvették viszont a reinkarnációba vetett hitet, a karma-tant, ill. a nirvána (vagy moksa) mint végső megszabadulás fogalmát. Az első dzsainok felléptek az áldozatbemutatások ellen, különös tekintettel az állatáldozatokra, amelyek az állat életének kioltásával jártak. Mára ez a viszony némileg módosult, a hinduizmus és a dzsain vallás konfliktusok nélkül él egymás mellett Indiában; sőt, a dzsain közösségekben megszokott, hogy hindu papokat és szerzeteseket kérnek fel bizonyos szertartások elvégzésére.
A dzsain vallásnak két nagyobb ága létezik, a szigorúbb előírásokat, aszketikus életmódot követő digambara („égbe öltözöttek”, a név az aszkéták számára előírt meztelenségre utal), és az általunk is követett, a világi élettel, a mai Európa hétköznapjaival könnyebben összeegyeztethető, és a nők részvételét is engedélyező svétambara („fehérbe öltözöttek”, a hívek által hordott fehér ruha után) ág.
A dzsainizmus nagyon összetett, több ezer éves tradícióra visszatekintő vallás, aminek filozófiai hátterét, teljes történetét és eszmerendszerét lehetetlen az itt megengedett terjedelemben részletekbe menően tárgyalni. Az alábbiakban csak a leglényegesebb, a vallás alapjait érintő kérdésekre és fogalmakra térünk ki.
Dzsain hívők kis csoportja felolvasást tart (India)
Alapfogalmak és legfőbb parancsolatok
A Kr. e. 6. század óta létező, sok tekintetben a buddhizmus „ikertestvérének” tekinthető vallás központjában istenek tisztelete helyett az ember és a közösség, az ember és minden más élőlény és létező közti harmónia áll, és szélsőséges pacifizmus jellemzi: legfontosabb előirása a szigorú tartózkodás bármiféle élet kioltásától, legyen az emberi, állati vagy akár növényi. Ennek megfelelően a dzsain vallás mindenekelőtt más élőlények feltétlen tiszteletét és a minden körülmények között betartott erőszakmentességet (ahimszá) irja elő.
A dzsainizmus dualista vallás. Tanitásai szerint a világmindenség két kategóriára osztható: élőre vagy lélekre (dzsiva) és nem-élőre vagy nem-lélekre (adzsiva). Ezek egymás kiegészítői (nimitta), hatnak egymásra, de nem alakulhatnak át egymásba, és nem vezethetők vissza közös eredetre.
A világmindenség öröktől fogva fennál, nem teremtetett. Isteni ill. természetfeletti lények léteznek, de ezek nem teremtői és kormányzói a világnak, hanem maguk is alá vannak vetve a karma és az újraszületés körforgásának. A lélek (dzsiva) halhatatlan, és minden élőlényben megnyilvánul. A lélek olyan, tudattal rendelkező principium, amely különféle létformákban testesülhet meg, karmájától függően. Minden élőlény, állat, növény lélekkel rendelkezik, amelyet tiszteletben kell tartani. A lelkek száma végtelen; a lelkek nem semmisülnek meg, örökké léteznek. Kétféle lélek különböztethető meg: az anyaghoz kötött és a felszabadult. A felszabadulás a tirthankarák, a dzsainizmus tanítóinak követésével, a helyes hit, helyes felismerés és helyes életmód megvalósításával érhető el.
A dzsainizmus legfontosabb alapfogalma a karma, amellyel minden lélek rendelkezik. Az egyik legfontosabb különbség más keleti vallások és a dzsainizmus között, hogy a dzsainizmus szerint a karma nem elvont filozófiai fogalom, hanem atomi anyag, ami mindenhol megtalálható az univerzumban, és ami a lélekhez tapadva szennyezi azt, megváltoztatva annak állapotát, minőségét, és gátolva a spirituális fejlődést. A karmát a lélek bármiféle aktivitással magához vonzhatja. A helytelen életvitel, a szenvedélyek gyakorlása (harag, gyűlölet, kapzsiság, büszkeség stb.), a bűnös cselekedetek vonzzák leginkább a karmát. A karma elkerülhető szenvedélymentes életvitellel és a vallási előírások betartásával. Az előírások követése a már felhalmozódott karmától való megszabadulást is célozza, ami a spirituális fejlődés egyik alapfeltétele. A felhalmozott karmát a lélek a reinkarnáció során tovább viszi a következő életciklusba.
Dzsain hívő meditál Dzsaiszalmér városának egyik templomában.
Összesen 8 féle karmát különböztethetünk meg. Ezek egy része pusztító, destruktív karma, a többi nem pusztító, de hasonlóképpen gátolja a lelket a megszabadulás útján.
Pusztító karmák:
- Mohaniya-karma: félrevezeti a lelket, hibás vagy bűnös elvekhez való ragaszkodást idéz elő; akadályozza a lelket a helyes életvitelben.
- Jnana-avaraniya-karma: elhomályosítja a tudást, zavart okoz az egyén intellektusában, akadályozza az igazság helyes megértését.
- Darshan-avarniya-karma: zavarja a helyes és pontos érzékelést.
- Antaraya-karma: akadályozza a lelket a helyes, jó cselekedetek végrehajtásában.
Nem pusztító karmák:
- Vedaniya-karma: érzelmeket vált ki, kellemes és kellemetlen élményeket idéz elő.
- Nama-karma: meghatározza az újraszületés típusát, fizikai paramétereit, illetve a lélek következő megtestesüléséhez kapcsolódó spirituális potenciált.
- Ayu-karma: meghatározza az élőlény adott életciklusának hosszát (függően annak a fajnak a jellegzetességeitől, amelybe a lélek az adott életciklusban beleszületett).
- Gotra-karma: meghatározza az élőlény státuszát a fajon belül.
8,4 millió különféle életforma létezik a világon. Ezek mindegyike rendelkezik lélekkel, amely halhatatlan, és amely az élőlény pusztulása után újraszületik, a karma által meghatározott módon; így minden élőlény részt vesz az élet-halál-újraszületés körforgásában. Amennyiben az élőlény erényes, erőszakmentes életet élt, feljebb léphet az életformák közötti sorban; amennyiben gonosz volt, egy alacsonyabb fejlettségi fokon álló életformaként születik újra, amely lehet egysejtű mikroorganizmus is.
A dzsain tanítás szerint az élőlények egyenlők, de közöttük fejlettségi sor állítható fel annak megfelelően, hogy milyen érzékszervekkel rendelkeznek. A legalacsonyabb fejlettségi fokon álló élőlények csupán egyetlen érzékkel, a tapintással rendelkeznek; ide soroljuk a tűz, a víz, a föld és a levegő alkotóelemeit, a mikroorganizmusokat, valamint a növényeket. A következő fejlettségi fokon álló élőlények már ízlelésre is képesek, ide tartoznak a különféle puhatestűek, férgek, kagylók, csigák. A harmadik fejlettségi fok élőlényeinek szaglása is van; ide soroljuk a legtöbb rovart és a pókokat. A negyedik fejlettségi fok élőlényei a látás képességével is rendelkeznek, ide tartoznak a pillangók, legyek, méhek. Az ötödik, legfejlettebb fejlettségi fok foglalja magába a legtöbb élőlényt; ők már az ötödik érzéknek, a hallásnak is birtokában vannak. Minden madár, hüllő és emlős ide tartozik. A karma határozza meg, hogy az élőlény a következő életében milyen fejlettségi fokon születik újjá. A legmagasabb fejlettségi fokon álló élőlények bármelyike képes a helyes tanítás megértésére és követésére, helyes morális döntések meghozatalára vagy gonoszságra, és így újjászülethet a hét pokol vagy a nyolc menny valamelyikében is, cselekedeteiktől függően. Mahávira, a 24. tirthankara például egyik előző életében oroszlánként született újrá, és két szerzetes tanította meg a gyilkolástól való tartózkodás parancsára.
Az élőlények egyenlőek, a legapróbb állat elpusztitása is bűn. (Az Indiában élő ortodox dzsainok egyes közösségei ezt annyira komolyan veszik, hogy a szájuk elé fehér kendőt kötnek, hogy ezzel is elejét vegyék apró rovarok véletlenszerű lenyelésének és megölésének, és földet sem művelnek, hiszen ezzel elpusztitanák a földben élő organizmusok egy részét.) Ahogy az Acarangában, a dzsainizmus egyik első szent iratában szerepel: „Semmiféle lélegző, létező, élő, érző élőlényt nem szabad elpusztitani, kihasználni, kínozni vagy elűzni. Ezt a tiszta, megváltoztathatatlan, örökkévaló törvényt nyilatkoztatták ki a bölcsek, akik megértették a világmindenséget.” Az Acarangában leírt első és legfontosabb fogadalom is így hangzik: „Elutasitom mindenféle élőlény elpusztitását, legyen apró vagy hatalmas, mozgó vagy mozdulatlan. Tartózkodom az élőlények elpusztitásától, másokat sem buzdítok ilyen cselekedetre, és beleegyezésemet sem adom hozzá, hogy mások ilyet cselekedjenek.”
Ezzel összhangban a dzsain hit vegetarianizmust ír elő.
Állatorvos egy digambara dzsain templom madárkórházában, Delhiben. A dzsainok számára fontos kötelesség minden élőlény felkarolása, segítése.
A megvilágosodáshoz három feltétel szükségeltetik: helyes hit (samyak darshan), helyes felismerés (samyak gyan) és helyes életmód (samyak charitra). Ezeket nevezik Három Ékszernek (Triratna) is (hasonlatosan a buddhizmus Három Ékszeréhez). Ennek a háromnak egyszerre, egymással összekapcsolódva kell megvalósulnia. A helyes hit nem valamiféle vakhitet jelent, hanem inkább a dolgok helyes szemléletét. A megvilágosodást az egyén a megfelelő vallási előírások betartásával és meditáció gyakorlásával érheti el. A végcél a karmától való megszabadulás, és ezáltal az újraszületés megakadályozása, a nirvana vagy moksa elérése. Az így megszabadult lélek visszanyeri tiszta formáját, képessé válik a határtalan érzékelésre, vagyis isteni lénnyé (siddha) válik. Az így megtisztult lelkek az univerzum legfelső rétegébe, a Siddhasilába kerülnek.
A világ (loka, a szanszkrit lok, 'látni' szóból - a világ az, amit a tirthankarák láttak) hat ontológiai kategóriát foglal magában: lélek (dzsiva), mozgás (dharma), nyugalom, mozdulatlanság (adharma), anyag (pudgala), tér (akasa) és idő (kala); utóbbi öt az adzsivát, a lélek nélkülieket jelenti. A loka az újraszületés, a cselekvés és a szenvedés színtere. A lokát nevezik trilokának, 'hármas világnak' is; ez az elnevezés az univerzum hármas tagolódására (menny, középső világ, pokol) utal, bár ez némileg leegyszerűsíti a kozmogóniai képet. Az Urdhva Loka, a felső világ ad otthont a 30 mennynek és az isteni lényeknek; efelett helyezkedik el a nirvanába elért, tökéletesen megtisztult lelkeknek otthont adó Siddhasila. Ezeket a felső világokat felhőréteg veszi körül. A Madhya Loka, középső világ az emberek, állatok és növények élettere. Az Adho Loka, az alvilág pedig a 7 poklot és az azt benépesítő pokolfajzatokat foglalja magában. Ez alatt a nigoda, az „alap” helyezkedik el, ahol a legalacsonyabb fejlettségű lények élnek. Az ezeken kívüli végtelen és alaktalan térben nincs sem lélek, sem anyag, sem idő, sem mozgás, sem mozdulatlanság.
A dzsain világszemlélet ciklikus. A világban egyszerre van jelen a változás, az állandóság, a keletkezés és eltűnés. Az időnek nincs kezdete és vége, az idő kereke pedig folyamatos mozgásban van. Az időkerék két részre osztható, egy „felszálló” (fejlődő, gyarapodó: utsarpini) és egy „leszálló” (hanyatló, avasarpini) ágra. A felszálló ágban az élőlények élettartama és testnagysága folyamatosan nő, míg a hanyatló ágban folyamatosan csökken.
A fejlődéssel ill. hanyatlással leírható világkorszakok szabályosan váltakoznak. A tanítók, a tirthankarák minden világciklus hanyatló felében nyilatkoztatják ki tanításaikat.
A tanítók: Mahávira és a tirthankarák
Bár a dzsain tanításnak nincs eleje történeti értelemben, hiszen maga a tudás mindig is létező és jelen való volt, 24 tanító, tirthankara (tirtha = gázló, átkelő, vagyis az út a megszabaduláshoz, a tirthankara pedig szó szerint „gázlókészítő”, vagyis az, aki előkészíti az utat mások számára) közvetitésével jutott el a hívőkhöz. A tanítás öröktől fogva létezik, és az egymást követő világkorszakokban meghatározott időben mindig kinyilvánítják a tirthankarák. Ők azok a tanítók, akik önmegtartóztatás révén elérték a megvilágosodást, elvágtak minden köteléket az anyagi világgal és elérték a tökéletes bölcsességet. Egy világciklusban minden felszálló és leszálló ágban kinyilatkoztatja tanításait a 24 tirthankara. Ők általában isteni lényekként éltek, mielőtt tanítóként megtestesülnének; királyi vagy hercegi családokba születtek, és sokan közülük már fiatalon, önként lemondtak világi javaikról. Születésüket csodás álmok és jelek vetítették előre; megtérésük, aszkézis felé fordulásuk gyakran inspirálták mások megtérését (több esetben előfordult, hogy a tirthankarákkal együtt több százan vagy több ezren vonultak aszkézisbe). A tirthankarákat a dzsain hagyomány gyakran szimbólumokkal jeleníti meg; ez általában valamilyen állat.
Ennek a világciklusnak a jelenlegi, hanyatló ágában az első tirthankara Risabha, egy királyi család sarja volt. Az ő tanításai nyomán alakult ki a civilizáció ma ismert formája, a földművelés, a művészetek, a házasság intézménye. Mivel a hanyatló ágban az élőlények élettartama csökken, az első tirthankara jóval hosszabb életet élt, mint a második, és így tovább; a hagyomány szerint Risabha csaknem 84 ezer évig élt a földön. Ezt a tanítót a dzsain hagyományban bika szimbolizálja.
A második tirthankaraként Ajitnathát tartjuk számon. Az ő szimbóluma az elefánt. Ő is korán önkéntes magányba vonult, hogy meditációval keresse a megvilágosodást. A hagyomány szerint puszta jelenléte elég volt a békétlenségek elsimításához, és tanításait az állatok is hallgatták.
A harmadik tanító Sambhavanath volt. Születése előtt aszály sújtotta a vidéket, ám amikor megfogant, bőséges esőzés köszöntött a földre, és hatalmas lett a termés. Sambhavanath volt az első, aki a földi élet rövid, átmeneti jellegét hangsúlyozta tanításaiban. Az ő szimbóluma a ló.
A negyedik tirthankara Abhinandannath volt. Fogantatásakor az egész országban békesség és alázatosság szállta meg az embereket. Az előző tirthankarákkal ellentétben ő elfogadta az uralkodói posztot, és csak hosszú és békés regnálás után választotta az aszkéták életét. Szimbóluma a majom.
Az ötödik tirthankara neve Sumatinath. Elődjéhez hasonlóan ő is hosszas kormányzás után választotta az aszketikus életmódot, apját követve. Őt egy madár, a szalonka szimbolizálja.
A hatodik tirthankara Padmaprabha. Abhinandannath-hoz és Sumatinath-hoz hasonlóan ő is egy ideig uralkodott, majd aszkéta lett. Mindössze hat hónap aszketikus életre volt szüksége, hogy elérje a mindentudás állapotát. Az ő jelképe a lótusz.
A hetedik tirthankara Suparshvanath. A hulló faleveleket nézve döbbent rá a földi élet múlandó és átmeneti voltára, és kezdte keresni a megvilágosodást; trónját fiára hagyta, és az aszkézis útjára lépett. Jelképe a svasztika.
A nyolcadik tirthankara Chandraprabha volt. Uralkodása után aszkéta lett, és tanítványok seregét gyűjtötte maga köré. Ezer szerzetes kíséretében vonult fel a Sammed hegyre (Észak-Indiában), ahol egy hónapnyi meditálás után mindannyian egyszerre léptek át a nirvanába. Jelképe a félhold.
A kilencedik tirthankara neve Pushpadanta. Bár egy ideig a királyi család fényűző életét élte, sosem tekintette fontosnak a földi örömöket. Igen fiatalon aszkétának állt, és mindössze négy hónapnyi meditálás után elérte a mindentudás állapotát. Jelképe a krokodil.
A tizedik tirthankara Sitalanath. Fogantatása után édesapja lázas betegségben szenvedett, melyen semmilyen gyógymód nem tudott segíteni. Állapotos felesége egyetlen érintésétől azonban elmúlt a betegség és a magas láz, ezért kapta a gyermek a Sital, „hűvös” nevet. Szülei kérésére elfoglalta a trónt és megnősült, ám később az aszkézis felé fordult, és világi javait feladta. Az ő jelképe a kalpavriksa nevű, csodás fa („kívánságfa”).
Tirthankara kőszobra Ellora (Mahárástra állam) egyik barlangtemplomában. A szobrok jellegzetessége, hogy nem rendelkeznek egyértelműen megkülönböztető arcvonásokkal, gyakran csak az adott tirthankara szimbóluma árulja el, melyik tanítót ábrázolja a szobor. Ennek oka, hogy a tisztelet nem magára a személyre, hanem a benne megtestesülő örök tudásra és tökéletességre irányul.
A tizenegyedik tirthankara Sreyansanath. Hosszú és békés uralkodás után két hónap aszkézissel elérte a mindentudás állapotát. Jelképe a rinocérosz.
A tizenkettedik tirthankara Vasupuyja volt. Ő már egészen fiatalon az aszketikus életet választotta, szülei unszolására sem volt hajlandó sem megházasodni, sem elfoglalni a trónt. Mindössze egy hónap alatt mindentudó lett. Jelképe a bivalytehén.
A tizenharmadik tirthankara Vimalanatha. A gyermeket születésétől fogva megnyugtató ragyogás vette körül. Uralkodása után az aszkézisnek szentelte életét, és vele együtt ezer király és herceg választotta ugyanezt az utat. Szimbóluma a vadkan.
A tizennegyedik tanító Anantha natha. Születése előtt édesanyja gyöngyök végtelen soráról álmodott. Anantha natha uralkodói rangjának feladása után ezer embert győzött meg, hogy kövesse az aszkézis útján. Első tanításaiban a lélek és az anyag természetéről elmélkedett. Jelképe a sündisznó.
A tizenötödik tirthankara, Dharmanatha születése előtt családján különös vallási buzgalom és jámborság lett úrrá; nevét („a jámborság ura”) ennek köszönheti. Fiatalon megnősült, és a trónt is elfoglalta, később igen szigorú aszkézisnek szentelte életét. Tanításaiban a szenvedélyek káros voltát hangsúlyozta. A hagyomány szerint rengeteg követőre talált. Szimbóluma a vadzsra („mennykő jogar”, a buddhizmusban is használt rituális tárgy).
A tizenhatodik tirthankara Santinath volt. Nevét („békét hozó”) annak köszönheti, hogy míg édesanyja várandós volt, az országban általános béke és boldogság uralkodott. Fiatal korában a fegyverforgatás mestere lett, ami képessé tette, hogy elnyerje a chakravarti, „királyok királya” címet (a világ ura, aki minden más uralkodó felett áll); több ezer évig élvezte a békés uralkodást. Egy napon, mikor meglátta önmagát a tükörben, rádöbbent, hogy teste már nem olyan fiatal, mint egykor, s hogy minden hatalma és gazdagsága ellenére élete ugyanolyan múlandó és átmeneti, minden minden emberé. Ekkor úgy döntött, aszkéta lesz. Sok évig járt városról városra, és hirdette az ahimszá, az erőszakmentesség parancsát. Jelképe a szarvas.
A tizenhetedik tirthankara Kurtunath. Akárcsak elődje, ő is elnyerte a minden más uralkodó felett álló chakravarti rangot. A hagyomány szerint 23,750 évnyi békés uralkodás után vonult aszkézisbe ezer más uralkodóval együtt. Jelképe a kecskebak.
A tizennyolcadik tirthankara, Aranath is chakravarti rangra emelkedett. Hosszú uralkodás után, az évszakok váltakozásáról való elmélkedés közben döntött a földi javak feladása mellett. Tanításaiban a világi dolgokhoz való kötődések és az utálat legyőzésének módjait nyilatkoztatta ki. Több ezren lettek aszkétákká, példáját követve. Jelképe a hal.
A tizenkilencedik tanító, Mallinath édesanyja, míg várandós volt, folyamatosan virágok illatát érezte. Sejtette, hogy gyermeke tirthankara lesz, s mikor mindenki legnagyobb meglepetésére egy lánynak adott életet, Mallinathnak, virágcsokornak nevezte el. Mallinath már fiatalon különös bölcsességről tett tanúbizonyságot, hitvitában felülkerekedett egy tanult szerzetesnőn, és bár hat király versengett a kezéért, ő mindegyiküket kikosarazta egy csellel. Végül engedélyt kért, hogy aszkéta lehessen; 300 férfi és 300 nő követte ezen az úton. Jelképe a vízhordó edény.
A huszadik tirthankara Munisuvrata volt; születése után édesanyja aszketikus fogadalmat tett. Munisuvrat hosszú és eredményes uralkodás után lett maga is aszkéta; kora igen sok befolyásos emberét és gondolkodóját tanítványai között tudhatta. Jelképe a teknős.
A huszonegyedik tirthankara, Naminath születését is csodás jelek előzték meg. Fogantatása után idegen seregek támadták meg a várost, azonban amikor édesanyja felment a palota tetejére, hogy végignézzen a város előtt táborozó ellenséges hadseregen, a méhében hordott gyermek kisugárzása olyan békítően hatott a katonákra, hogy azok elálltak a harctól, és önként behódoltak Naminath apjának, a királynak. Hosszú uralkodás után aszkézisbe vonult, tanításainak középpontjában a helyes érzékelés állt. Jelképe a kék vízililiom vagy a kék lótusz.
A huszonkettedik tirthankara, Neminath a Rig Védában, a Kr.e. II. évezredből származó indiai szöveggyűjteményben, a hindu vallás szent könyvében is szerepel. Mikor a mennyegzőjére készült, a házasságkötés alkalmából levágott áldozati állatok szenvedése annyira megindította, hogy úgy döntött, lemond minden földi javáról, és az aszkéták életét választja. Egyes szövegek tanúsága szerint ő volt Krisna tanítója. Jelképe a tengeri kagyló.
A huszonharmadik tirthankara Parshva vagy Parshvanath; ő 250 évvel élt a legnagyobb tanító, Mahávira előtt. 30 éves korában kötelezte el magát az aszketikus élet mellett, és 83 nap meditáció után érte el a mindentudás állapotát. Ő volt az, aki a Nagy Fogadalmak közé bevezette ötödikként az önmegtartóztatás parancsát. 70 évig tanított, míg 100 éves korában elérte a nirvanát. Követői közül többen Mahávira, a következő tirthankara tanítványai lettek. Parshva jelképe a kígyó. Az ő nevéhez fűződik az a történet, melyben a tirthankara két kígyót ment meg a tűzből; ezek később az ő kísérő szellemei, segítői lettek.
Huszonnegyedik és legfontosabb tanítónk Mahávira. Őt gyakran a dzsainizmus megalapítójának is tekintik, ám ez nem teljesen igaz, hiszen ő csak egy volt a tanítók között.
Vardhamana Mahávira Észak-Indiában született Kr.e. 599-ben, a ksatrija (katonai) kaszt tagjaként, Siddartha király és Trisala királyné gyermekeként, akik maguk is a tirthankarák és a dzsain tanítások követői voltak. Ez volt Mahávira lelkének huszonhetedik megtestesülése. Édesanyja, Trisala a fiú születése előtt tizennégy csodás álomban kapott hírt születendő gyermeke nagyszerűségéről és fontos feladatáról. Amikor édesanyja várandós volt, az országra békés növekedés és fejlődés korszaka köszöntött, s mivel a szülők a születendő gyermeknek tulajdonították a gyarapodást, Vardhamanának, „folyamatosan gyarapodónak” nevezték el.
Bár a jómód és a földi élvezetek minden formája adott volt számára, sosem mutatott érdeklődést ezek iránt. Egészen kicsi korától fogva erényes és tiszta életet élt, már fiatalon elmerült az addig élt tirthankarák tanításaiban és a meditációban, és különös érdeklődéssel fordult a zene és az irodalom felé. 30 éves korában, Kr.e. 569-ben egy meditáció során visszaemlékezett előző életeire, és szembesült saját karmájával. Ennek hatására úgy döntött, feladja minden földi kötődését. Vagyonát szétosztotta a szegények között, és önkéntes magányba vonult, keresve a megvilágosodást, és bár sok szenvedés jutott osztályrészéül, ezeket derűsen és békével viselte. 12 és fél évnyi aszketikus élet után érte el a kevala, a mindentudás állapotát, és Dzsina, vagyis Győztes, Hódító (az, aki legyőzte önmagát), és egyben a 24. tirthankara lett. Jelképe az oroszlán.
Hamarosan követőkre talált; tizenegy tanítványa lett a hagyományozója azoknak a szövegeknek, melyek az általa kinyilatkoztatott örök igazságokat tartalmazzák. Ezeket a szövegeket sokáig szájhagyomány útján adták tovább, csupán később jegyezték le őket írásban. Mahávira 72 éves korában, Kr. e. 527-ben halt meg, vagyis érte el a nirvanát. Ez a dátum egyben a dzsain időszámítás kezdete is.
Mahávira ábrázolása egy dzsain kéziraton, 1475 körül
Fogadalmak és előírások
A hívőknek fogadalmakat kell tenniük, amelyek a tanításokban előírt életmód megtartására kötelezik őket. Különbséget teszünk a szerzetesi és a világi hívők számára előírt fogadalmak között. A szerzeteseknek az úgynevezett Nagy Fogadalmakat (mahávrata) kell letenniük; a világi hívőknek ezzel szemben a Kis Fogadalmakat (anuvrata) kell magukévá tenniük (a „kis” és a „nagy” jelző csupán arra utal, hogy a Nagy Fogadalmak betartásával a szerzetes képessé válik a teljesen bűnmentes életre, az erőszaktól való teljes tartózkodásra, míg a világi életet élők Kis Fogadalmai ezt csak részben teszik kötelezővé).
Az ahimszá, az erőszakmentesség parancsa a legfőbb és legelső a fogadalmak közül. A további négy legfontosabb fogadalom az igazmondás fogadalma (satya), a lopástól való tartózkodás (asteya), az anyagi javakról való lemondás (aparigraha) és a szexuális absztinencia (brahmakarya) parancsa. Ezeknek részletei azonban eltérnek a szerzetesek és a világi hívők számára kötelező előírásokban.
A világi (nem szerzetes) hívőknek 12 Kis Fogadalmat kell letenniük.
Az öt Nagy Fogadalomnak a világi hívők számára enyhített változata (anuvrata) az alábbiakat írja elő:
ahimszá: a hívőnek tartózkodnia kell mindenféle élőlénynek való károkozástól. A gondatlanságból elkövetett, egyébként megelőzhető károkozás is szándékosnak minősül. A hívők számára vegetáriánus étrend kötelező. Önvédelem esetén megengedett a sérülés elkerülésének érdekében tett minimális erőszakos cselekedet. Amennyiben a mindennapi életben és a munkavégzés során elkerülhetetlen bizonyos élőlények károsítása (pl. földművelés), ezt minimalizálni kell.
Satya: a hívőknek mindig őszintének kell lenniük. Üzleti ügyeiket tisztességgel kell intézniük. Az igazság elhallgatása ugyanolyan elbírálás alá esik, mint a szándékos hazugság.
Asteya: a hívők nem lophatnak, nem csalhatnak semmiféle módon. Nem szabad kibújniuk a törvényben előírt adófizetés kötelezettsége alól.
Brahmacharya: a hívőknek törekedniük kell a szexuális absztinenciára. Nemi aktus csak a házastárssal megengedett, és házasságon belül is törekedni kell a mértékletességre. Gyermekáldás esetén kívánatos a további szexuális életről való lemondás.
Aparigraha: a hívők csakis olyan dolgokat birtokolhatnak, amikre feltétlenül szükségük van. Mindent, ami számukra felesleges, mások megsegítésére, jótékony célra kell felajánlaniuk. Egyszerű, minden luxustól tartózkodó életvitelt kell folytatniuk, és mindennapi életükben törekedniük kell a környezet védelmére, minél kevesebb energiaforrás használatára.
A három Kiegészítő Fogadalom (gunavrata):
Dik vrata: a mozgás korlátozása. A hívők számára a felesleges utazás nem kívánatos, mert növeli a károkozás kockázatát.
Bhoga-Upbhoga vrata: a rendelkezésre álló erőforrásokból csak a minimumot szabad felhasználni. Ez vonatkozik ruhára, élelemre is,
Anartha-danda viramana: tartózkodás a felesleges bűnöktől, amelyek semmiféle hasznot nem céloznak: a hívő nem beszélhet vagy gondolkodhat becsmérlően másokról, nem viselkedhet gondatlanul embertársaival és a többi élőlénnyel szemben, kerülnie kell az önteltséget és önhittséget, nem buzdíthat másokat bűnös cselekedetre, nem adhat másoknak károkozásra alkalmas tárgyakat (himsa-pradana; ilyennek tekintendő mindenféle méreg és fegyver), és nem nézhet, hallgathat vagy olvashat erkölcstelen, a fogadalmakkal ellentétes tartalmakat. Minden, mások kára felett érzett öröm vagy mások kárára irányuló kívánság gonosz gondolat (apadhyana). Az élőlényekkel szembeni gondatlanságba (pramadacarita) beletartozik a természet cél nélküli pusztítása (fakivágás, a föld felásása, megbolygatása) is. Mások bűnös cselekedetre való buzdítását (papopadesa) jelenti minden olyan kijelentés és megnyilvánulás, amely másokat arra ösztönöz, hogy élőlényeket elpusztítsanak, vagy szenvedést okozzanak nekik.
A négy Fegyelmi Fogadalom (sikshavata):
Samayik vrata: a meditáció fogadalma. A híveknek ülő meditációt kell folytatniuk, minden nap 48 percig.
Desavakasika: a napi aktivitás korlátozásának fogadalma. A hívőknek minden aktivitást korlátozniuk kell térben és időben, hogy ezáltal a más élőlényeknek való károkozás lehetőségeit a minimumra csökkentsék.
Pausadha vrata: a hívőknek időről időre, rendszeresen a szerzetesek számára kötelező előírásokat kell követnie egy-egy nap erejéig.
Siksavratas: a hívőknek adakozniuk kell a szerzetesek, a szegények, elesettek és rászorulók javára.
Dzsain hívők Dzsaiszalmér városában. A városban hét dzsain templom található, 1459-ben épültek.
Szent iratok
A dzsainizmus két nagy ága eltérően vélekedik az eredeti szent szövegeről. A digambara ág szerint az összes eredeti szent irat elveszett abban a hatalmas éhínségben, amely Kr.e. 350 körül igen sok dzsain szerzetes (a szent iratok hagyományozói és őrzői) életét követelte. A svétambarák szerint azonban nem veszett el minden irat, a legtöbbjük eredeti formájában maradt meg. Az éhínség után a svétambarák tanácskozást hívtak össze, hogy a megmaradt szövegek továbbélését biztosítsák. Így született meg a svétambara kánon. A svétambara irányzat szent iratainak kanonizációja több évszázadig tartott, az ezzel kapcsolatos hitviták többsége a Kr.u. 6. században zajlott.
A svétambarák eredetileg 71 szöveget fogadtak el szent iratnak, amiket a Kr.u. 466-ban, Valabhiban tartott tanácskozáson választottak ki. Mára ez a szám jelentősen lecsökkent; jelenleg 45 szöveget tekintünk szent iratnak; ezek gerincét 11 főszöveg és a hozzájuk tartozó 12 kiegészítés adja. Ezek:
A 11 fő szöveg, az angák (eredetileg 12 volt, de az utolsó elveszett. Az anga szó testrészt is jelent, a szent iratokat ugyanis gyakran úgy képzelték el, mint ember formájú élőlényt):
Acara („Az életmódról”): Mahávira élete, a valóság természete, a lélek természete, előírások a szerzetesek számára.
Sutrakrta („Más nézetekről”): vitairatok más irányzatokról, a karmáról, Mahaviráról, valamint általános előírások az aszketikus életről.
Sthana („Lehetőségek”): enciklopédikus jellegű listagyűjtemény, metafizikus és tudományos kérdésekről. Csak tapasztalt hívőknek ajánlott olvasmány.
Samavaya („Kombinációk”): a Sthanához hasonló gyűjtemény; tartalmazza az angák tartalmának rövid leírását, egyféle tartalomjegyzéket is.
Vyakhyaprajnapti („Magyarázatok”): a legnagyobb szöveggyűjtemény az angák közül, a legkülönfélébb témákban a dzsain doktrínáról és az aszketikus élet gyakorlatáról.
Jnatadharmakathah („Történetek a tudásról és igazságosságról”): moralizáló történetek; a nyolcadik fejezet Mallinath, a 19. tirthankara életéről szól.
Upasakadasah („Tíz történet a világi hívekről”): világi hívek helytállásáról és helyes életviteléről szóló történetek.
Antakrddasah („Tíz történet azokról, akik elérték a véget”): a nirvanát elért, többé újra nem születő megszabadultakról szóló történetek.
Anuttaraupapatikadasah („Tíz történet azokról, akik felemelkedtek a mennyekbe”): istenként újraszülető megvilágosodottakról szóló történetek.
Prasnavyakaranani („Kérdések és magyarázatok”): a doktrína különféle aspektusainak megvitatása kérdés-felelet formájában.
Vipakasruta („A megérésről”): történetek olyanokról, akik megtapasztalják saját karmájukat.
Díszes dzsain kézirat a 15. század végéről. Nagy betűvel a főszöveg, apró betűvel a hozzá írt vallási kommentárok, magyarázatok olvashatók.
A 12 upanga, vagyis kiegészítő szöveg:
Aupapatika („A spontán módon létrejövőkről”): ez a szöveg olyan isteni lények és pokolfajzatok leírását tartalmazza, melyek képesek spontán módon, a semmiből megszületni; ezt egészíti ki Mahávira részletes tanítása azokról a mechanizmusokról, amelyek a lélek megszabadulását segítik.
Rayaprasnija („Prasenajit királyról”): vitairat Prasenajit királyról és a Kesin nevű szerzetesről, Parshva tirthankara követőiről. A vita fő témája a test és a lélek viszonya.
Jivajivabhigama („A lélek és nem-lélek megértése”): metafizikai elmélkedések az élőről és élettelenről.
Prajnapana („Kijelentések, kinyilatkoztatások”): az ötödik angában olvasható számos doktrína szisztematikus rendszerbe foglalt tárgyalása.
5-7. Suryaparnapti, Jambudvipaprajnapti és Kandraprajnapti: három kozmológiai szöveg, amely a világ felépítését tárgyalja. Az első és a harmadik szöveg szinte teljesen megegyezik.
8-12. Öt rövid, leíró jellegű szöveg a cselekedetek következményeiről.
Ezen felül a kánon részének tekintendők a következő szövegek:
10 prakirnaka, vagyis egyéb összegyűjtött szöveg különféle témákról (rituálék, asztrológia, a tirthankarák dicsérete),
6 cheda sutra, amely az aszketikus élet szabályait tartalmazza,
2 kulika sutra, ismeretelméleti, filozófiai szöveg,
4 mula sutra („alap vagy gyökér” szövegek - valószínűleg azért kapták ezt a nevet, mert az aszkézis útjára lépő szerzetesek számára alapvető előírásokat tartalmaznak), az aszketikus életmóddal összefüggő témákról (kötelező rituálék, koldulás, a doktrínák kiegészítő magyarázatai).
A dzsain közösségek viszonya a vallás szent irataihoz más, mint ami a monoteista vallások esetében megszokott. Bár létezik ez a kanonikus szöveggyűjtemény, amelyet a legtöbb dzsain közösség elfogad, a két fő irányzat szent iratai eltérnek, valamint legtöbb közösség ezt kiegésziti egyéb szövegekkel is. A svétambara irányzat alszektái között is vannak eltérések a szent szövegek listáját illetően.
A dzsainizmus szent iratai Mahávira és a többi tirthankara által közvetitett örök és változatlan igazságokat tartalmazzák. Ez segiti hozzá a hivőket, hogy rajtuk keresztül betekintést nyerhessenek a valóság mélyebb összefüggéseibe, amelyről csak a tirthankarák bírnak teljes tudással.
Az iratok ismerete azonban nem elégséges, a hangsúly az azokban lefektetett elvek hétköznapi megvalósításán van; enélkül az iratok tanulmányozása nem jár spirituális fejlődéssel. Az iratok tanulmányozása kezdő hivők számára csak tapasztalt tanító vagy szerzetes útmutatásai alapján és felügyeletével ajánlott.
Dzsain rituálék
A dzsainizmus rituáléi között a legfontosabb a meditáció, illetve a mantrák gyakorlása. A svétambara dzsainizmust követő hívők számára hat fontos rituálé létezik (ezek összefoglaló neve avashyak, a „lényegi dolgok”): a samayika meditáció, a csaturvimshati stav vagyis a tanítók tisztelete, a vandana vagyis a szerzetesek felé mutatott tiszteletadás, a pratikramana vagyis bűnbánat, a kayotsarga meditáció, és a pratyakhan, vagyis lemondási rituálé. A rituálékat a hívők általában egyénileg végzik; a közösségileg végzett rituálé nem kötelező, de a közösség szempontjából gyakran hasznos.
Fontos megértenünk, hogy a dzsainok számára a vallás nem külsőségekben nyilvánul meg és nem szertartások üres és felszínes ismételgetését jelenti; a dzsainizmus lényege, hogy mindennapi életünkben kell megélnünk a tirthankarák által kinyilatkoztatott útmutatást. A megvilágosodás és a megszabadulás csak a helyes életmód követésével, a fogadalmak betartásával lehetséges, nem rituálék útján. Ezek csupán arra szolgálnak, hogy az egyén spirituális fejlődését segítsék.
Dzsain hívők illatos olajjal kenik meg egy tirthankara szobrát Karnatakában.
A samayika meditáció
A samayika (a prakrit samaya, „idő” szóból) 48 perces (általában ülő, vagyis lótuszülésben végzett) meditáció, amelyet napjában legalább egyszer el kell végezni. A meditáció fő célja a mindennapi élet folyton változó közegéből kiszakadva megtapasztalni a változatlanságot, fejleszteni a spirituális éberséget és tudatosságot, összpontosítani a jelen pillanatra, valamint gyakorolni a mindent nyugalommal és belső harmóniával elfogadás képességét; a samayika tiszta formájában végső soron önmagunk (az atman, a legtisztább, változatlan belső lényeg) megtapasztalása a legtisztább formában. A meditáció alatt légzésgyakorlatok segíthetik az összpontosítást, illetve a hívő mantrák ismételgetésével éri el a teljes harmónia állapotát. A meditáció során törekedni kell a felesleges gondolatok, érzelmek kiküszöbölésé